TANÍTVÁNY A KAPUBAN
Húsvéti üzenetünk minden garabonciás részére legyen elgondolkoztató. Áldott Ünnepet!
Muraközy Gyula
TANÍTVÁNY A KAPUBAN
Krisztusom, én várom az érkezésed. . .
A pálma kész, a harsonák is készek.
Virágok nyíltak a szívem tüzétõl,
diadalkapum a mennyboltig ér föl.
Kõszíveket nagy, boldog alázatban
utad elé, utat készítve raktam;
ujjonganak, ha rájuk taposol. . .
S az én szívemben retteg a pokol.
S mint rossz, csavargó, urát sejtõ szolga,
bujdosik az éj céda városokba.
A házunkat ünnepre ékesítve
figyelünk már közelgõ lépteidre.
Hírül adtam, ahogyan parancsoltad,
a palotáknak és a rongyosoknak;
mindenki tudja már, hogy érkezel. .
A gyermekkar hozsánnát énekel.
Mi meg a város szélére verõdve
kezünk emelve kémlelünk a ködbe. . .
Vak koldusok nagy csöndben hallgatóznak;
ördöngõs sír, ostor suhog a rossznak.
Lásd, Zákeus a lomb közt kuporogva
elõre néz távol bélpoklosokra,
kik elõõrsként útkanyarulatnál
várják – tízen – ha könyörülni tudnál.
Krisztusom, piros ködökbe kiáltok:
jaj, hervadók a kétkedõ virágok. . .
Hullámzik, zúg a nyugtalan tömeg,
ma zöld ágat dob, holnap tán követ.
A vámszedõt a háza lelke hívja:
vén láda otthon nem maradt-e nyitva?
Ha késel, holnap, a bevonulásnál
nem tudjuk, hol van eltemetve Lázár.
Vakok, akik feléd tapogatóznak
a sír árkába botlanak be holnap.
A menõ, rongyos, zúgó tömeget
benyelik újra kunyhók, mûhelyek.
Szegénynek, ki szolgád, a karja fárad,
jaj, még elejti fényes harsonádat.
Uram, bocsásd meg, sírva kérlek…
Mint május-esõ a gyenge vetésnek,
mint börtönnyitás elsorvadó rabnak,
mint hûvös patak lázas sivatagnak,
mint kárhozottnak egy csepp égi béke,
mint anyamosoly haldokló szemébe,
úgy kellesz most, úgy kérnek, esdnek, várnak...
Minálunk nem volt még virágvasárnap.
Kezünk remeg és hunynak már a mécsek…
Krisztusom, én várom az érkezésed.