XXXV. Országos Választmányi Gyűlés
PROGRAMTERV (meghívó)
XXXV. Országos Választmányi Gyűlés Kiskundorozsmán.
6791 Szeged-Kiskundorozsma, Negyvennyolcas utca 12.
(Petőfi Sándor Művelődési Ház, a Tiszavölgyi Választmányi Körzet székhelye, T/F: 62/463-112)
Kapcsolattartó: Hajdú Géza igazgató, irodavezető (30/285-8014)
A Magyar Garabonciás Szövetség 1989. szeptember 3-án Nagykállóban alakult meg a második olvasótábori nemzedék vezetésével, azokkal a kiérlelt élménypedagógiai, szellemtörténeti törekvésekkel, amelyet az ún. rendszerváltás előképének tekintünk. A Szövetség fontos feladata volt és lesz is, hogy helyt adjon a gondolattalálkozásoknak, a hon- és népismereti vándorlásoknak Hazánkban határon innen és túl, továbbá a garabonciás mentorképzéseknek, ahol a jövő generációt láttuk/látjuk el komplex közösségfejlesztő, élmény- és értékközpontú eszközrendszerrel, módszertani útmutatással. Egyedülálló, hogy az 50 éve megvalósult első olvasótábor célkitűzései, szerepe mit sem csökkent a megváltozott társadalmi környezetben. Alapvetően a diákközösségek javára megvalósuló közösségi találkozások alkalmából, vagy éppen tábori körülmények között kifejtett nézetek az emberi értékekről, a nemzeti kultúra kincseiről ma is ösztönzőek, és elevenen élnek a szívünkben.
Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.
Berzsenyi Dániel (A magyarokhoz) 1807
2023. május 13., szombat
11 ÓRÁTÓL: megérkezés Szeged-Kiskundorozsmára. Regisztráció.
- 12 ÓRÁTÓL: ELNÖKSÉGI ÜLÉS
Helyzetértékelés, javaslatok a szövetség munkatervére, irányelveink megfogalmazása.
- 13 ÓRÁTÓL: Közös társas ebéd.
- 14 ÓRÁTÓL: ORSZÁGOS VÁLASZTMÁNYI GYŰLÉS (OV). Köszöntőt mond Csutak Attila szövetségi elnök, valamint Hajdú Géza, a Tiszavölgyi Választmányi Körzet irodavezetője, illetve a meghívott vendégeink, külhoni ügyvivőink. Elnökségi beszámoló 2022. év munkájáról [közhasznú jelentés]. Az állandó bizottságok (Intéző- és Felügyelő Bizottság) és a választmányi körzetek tájékoztatói.* „Látjuk-e fától az erdőt?” – gondolatok a magyar népdal képes beszédéről. Dr. Ordasi Péter Liszt-díjas karnagy előadása.
- 15:00 ÓRÁTÓL: asztalbontás, áldomás a garabonciás vendégeinkkel a szélrózsa minden irányából!
Vendégkönyv, szentenciák és hazautazások.
A társszervezeteink és magántagjaink képviseletében érkezők önkéntes részvételi hozzájárulásként (szövetségi díjként) egységesen és kedvezményesen 1000 Ft-ot fizethetnek a helyszínen. A részvételi szándékot, létszámot 2023. május 8-ig (hétfő) kérjük írásban jelezni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címünkre!